Kötelező-e a foglalkozás-egészségügyi vizsgálat?

2024. szeptember 1-jétől megváltoztak a munkaköri alkalmassági vizsgálatok szabályai. Főszabály szerint már nem minden munkakörben kötelező jogszabály alapján orvosi vizsgálattal megállapítani a munkavállaló alkalmasságát. A vizsgálat azonban továbbra is kötelező azokban a munkakörökben és expozíciók esetében, amelyeket jogszabály meghatároz, emellett a munkáltató saját döntése alapján más munkakörökre is előírhatja.

A módosítás célja a kötelező orvosi vizsgálatok körének szűkítése volt. A változás azonban nem szüntette meg a munkáltató felelősségét azért, hogy csak egészségileg alkalmas munkavállalót foglalkoztasson. Éppen ezért a látszólag egyszerű könnyítés a gyakorlatban több nehezen megválaszolható kérdést is felvetett.

Mi a jelenlegi szabály?

A munkára való alkalmasságról orvosi vizsgálat alapján kell dönteni:

• azokban a munkakörökben és expozíciók esetében, amelyeknél ezt jogszabály kötelezővé teszi

• ha a munkáltató úgy dönt, hogy az adott munkakörben az alkalmasságot orvosi vizsgálattal kell megállapítani

• továbbá azokban a külön szabályozott esetekben, amelyekre sajátos alkalmassági követelmények vonatkoznak.

A 33/1998. (VI. 24.) NM rendelet továbbra is hatályban van, azonban az előzetes, időszakos és záró munkaköri alkalmassági vizsgálatokra vonatkozó hatálya már nem terjed ki automatikusan minden szervezett munkavégzésre. A kötelező munkakörök mellett azokra az esetekre alkalmazandó, amelyekben a munkáltató maga írja elő az orvosi vizsgálatot.

Fontos különbség, hogy a foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatás biztosítása továbbra is kötelező, és annak valamennyi munkavállalóra ki kell terjednie. Tehát az, hogy egy adott munkakörben nem kötelező jogszabály alapján az alkalmassági vizsgálat, nem jelenti azt, hogy a munkáltatónak nincs szüksége foglalkozás-egészségügyi szolgáltatóra.

A munkáltató felelőssége azonban nem változott, sőt…

A munkavédelmi törvény szerint a munkavállaló csak olyan munkára és akkor alkalmazható, ha annak ellátásához megfelelő élettani adottságokkal rendelkezik, a foglalkoztatása nem veszélyezteti saját vagy mások egészségét, és az adott munkára alkalmas.

A törvény azt is kimondja, hogy a munkavállaló csak olyan munkával bízható meg, amelynek ellátására egészségileg alkalmas.

A munkáltatónak tehát a jogszabályváltozás után is meg kell bizonyosodnia arról, hogy a munkavállaló egészségi szempontból alkalmas az adott munkakör betöltésére. A szabályozás problémája az, hogy nem minden esetben teszi kötelezővé azt az eszközt, amellyel ez szakszerűen és hitelt érdemlően megállapítható.

Hogyan állapíthatná meg ezt a munkáltató orvosi vizsgálat nélkül?

A munkáltató nem orvos. Nem rendelkezik azzal a szaktudással, amely alapján felelősen megítélhetné, hogy egy betegség, egészségi állapot vagy rendszeresen szedett gyógyszer befolyásolja-e a munkavállaló alkalmasságát egy konkrét munkakörre.

Ráadásul a munkáltató csak a munkaviszony szempontjából lényeges és feltétlenül szükséges adatokat kérheti be a munkavállalótól. A munkavállaló egészségügyi adatai különleges, szenzitív személyes adatoknak minősülnek, ezért a munkáltató nem gyűjthet általános jelleggel információt a betegségeiről, diagnózisairól, vagy kezeléseiről.

Ha ettől eltekintünk, egy munkavállalói nyilatkozat akkor sem oldja meg teljesen a problémát. A munkavállaló nyilatkozhat arról, hogy tudomása szerint képes a munkaköre ellátására és nem ismer olyan egészségügyi körülményt, amely alkalmatlanná tenné ennek ellátására, ez azonban nem egyenértékű az orvosi alkalmassági véleménnyel.

Előfordulhat, hogy a munkavállaló maga sem tudja, hogy egy meglévő betegsége vagy egészségi állapota az adott munkakörben kockázatot jelent. Ha közli is ezt az információt (pl. cukorbetegséget, szív- és érrendszeri megbetegedést, rendszeresen szedett gyógyszert, stb.), a munkáltató akkor sem tudja szakszerűen eldönteni, hogy ettől még alkalmas-e pl. gépkezelésre, magasban végzett munkára, éjszakai munkára, vagy más, akár kisebb kockázattal járó feladatra, vagy hogy az egészségi állapota alapján szükséges-e korlátozni bizonyos feladatok elvégzését.

Erre szolgál a foglalkozás-egészségügyi orvos

A foglalkozás-egészségügyi orvos képes összekapcsolni:

• a munkavállaló egészségi állapotát

• az adott munkakör tényleges követelményeit

• a munkahelyi kockázatokat és expozíciókat

• valamint a biztonságos munkavégzés feltételeit.

Az orvos a szükséges egészségügyi adatok ismeretében megállapítja, hogy a munkavállaló az adott munkakörre alkalmas, ideiglenesen nem alkalmas vagy nem alkalmas, és szükség esetén korlátozásokat is meghatározhat.

A munkáltató ezzel megkapja a foglalkoztatáshoz szükséges információt, de nem ismeri meg a munkavállaló diagnózisát vagy az alkalmatlanság egészségügyi okát. Ez utóbbit az orvos kizárólag a munkavállaló írásbeli hozzájárulásával közölheti a munkáltatóval.

A rendszer tehát egyszerre teszi lehetővé a munkavállaló egészségügyi adatainak védelmét és a munkáltató számára szükséges alkalmassági döntés meghozatalát.

Hol van akkor a probléma?

A jogalkotó megszüntette az orvosi alkalmassági vizsgálat általános kötelezettségét, de változatlanul hagyta azt az előírást, amely szerint a munkáltató csak egészségileg alkalmas munkavállalót foglalkoztathat.

A munkáltatónak így olyan kérdésben kell felelős döntést hoznia, amelynek megítéléséhez általában nincs megfelelő egészségügyi szaktudása, és amelyhez a szükséges egészségügyi adatokat sem kezelheti.

A munkavállaló együttműködési és tájékoztatási kötelezettsége, valamint a biztonságos munkavégzésre alkalmas állapotra vonatkozó előírás ezt a problémát csak részben kezeli. Ezek elsősorban az ismert, érzékelhető vagy időközben bekövetkező állapotváltozásoknál jelentenek segítséget. Nem helyettesítik annak szakszerű megállapítását, hogy egy adott egészségi állapot összeegyeztethető-e a konkrét munkakörrel.

A jogszabály módosításának hivatalos indokolása rögzíti, hogy főszabályként megszűnt az alkalmasság kötelező orvosi vizsgálathoz kötése. Arra azonban nem ad részletes választ, hogy az orvosi vizsgálat mellőzése esetén a munkáltató milyen más, szakmailag egyenértékű módon tehet eleget az alkalmasság ellenőrzésére vonatkozó kötelezettségének.

Mit javaslunk a munkáltatóknak?

Szakmai álláspontunk szerint indokolt, hogy a munkáltató – a kötelezően vizsgálandó munkakörökön túl – saját döntése alapján valamennyi munkakörben előírja a munkaköri alkalmassági vizsgálatot.

Nem azért, mert a hatályos jogszabály közvetlenül minden munkavállaló esetében kötelezővé teszi, hanem azért, mert jelenleg ez a leginkább szakszerű, adatvédelmi szempontból megfelelő és később is igazolható módja annak, hogy a munkáltató megbizonyosodjon a munkavállaló egészségi alkalmasságáról.

A döntést célszerű:

• a kockázatértékelésre alapozni

• a foglalkozás-egészségügyi szolgáltató bevonásával meghozni

• az érintett munkaköröket és a vizsgálatok rendjét írásban meghatározni

• valamint a munkavállalókat megfelelően tájékoztatni.

Ez a megoldás védi a munkavállalót, aki így nem kerülhet az egészségi állapotára tekintettel számára veszélyes munkakörbe. Egyúttal védi a munkáltatót is, mert egy későbbi baleset, rosszullét vagy foglalkozási megbetegedés esetén igazolható, hogy az alkalmasság megállapítását megfelelő szaktudással rendelkező orvosra bízta.